Mióta betört a popbizniszbe, P!nk-en sok minden megváltozott, de a hajában rikító rózsaszín tincshez még mindig ragaszkodik. Ez az ő különleges ismertetőjegye. A stílusa olyan, mint a személyisége: feltűnő és természetes. Katonai álcanadrágban és tornacsukában ül velem szemben, mosolya versenyt ragyog az ujján lévő hatalmas gyémántgyűrűvel. Minden oka meg van az örömre, hiszen január óta Carey Hart motorversenyző felesége.

  Az első lemezed, a Try this megjelenése óta sok minden történt veled. Ez hallatszik az új albumodon is…
– Ó, igen, abszolút igazad van! Szinte minden megváltozott, főként én. Egyszerűn időre volt szükségem ahhoz, hogy vé- giggondoljak mindent, és tovább tudjak lépni. Hál' Istennek felébredtem a magam köré épített kis világomból. Elkezd- tem érdeklődni a politika iránt, könyveket és újságokat olva- sok. Elég lelombozó és dühítő volt sok minden, amit meg- tudtam. De a pozitívum, hogy az ismereteimet be tudtam é- píteni a zenémbe. Adtam magamnak egy évnyi időt, és 40 különböző dalt írtam. Pár dolog tudatosult bennem, ezért is lett az album címe I’m not dead (nem haltam meg).Nem u- taztam el, nem haltam meg, egyszerűen csak felébredtem.

– Nem ilyennek ismerünk. Köze van a benned lezajlott változásnak ahhoz, hogy idő közben feleség lettél?
– Feltétlenül! Még mindig meglepődöm magamon. Korábban ugyanis biztos voltam abban, hogy a házasság, mint társadalmi intézmény egyáltalán nem működőképes. Még mindig fura érzés, hogy ÉN férjez mentem. Néha rám tör a kétség: vajon képes vagyok egy hosszú távú, felelősségteljes párkapcsolatra? Aztán megrázom magam, és azt gondolom, miért is ne?

– Carey tehát jót tesz neked. Mitől olyan különleges a számodra?
– (nevet) Fülig szerelmes vagyok belé! Minden nagyszerű. Ő tényleg tetőtől talpig jó ember. Felfoghatatlan, hogy bírja ki mellettem, én ugyanis elég őrült és extrém vagyok. És valahogy mégis mellettem marad, pedig néha az őrületbe kergetem. Ha felfortyan, mindig ugyanolyan kis dühkitörései vannak, olyan édes! Egyszerűen nevetnem kell, ha dühös, mert olyan aranyos akkor! Ettől természetesen csak még mérgesebb lesz...

– Nagyon édes. Mondd csak, mindig ilyen magabiztos vagy – honnan jön ez a tulajdonságod?
– A magabiztosságom családi örökség. Az apám mindig is fiút szeretett volna. Ez rányomta a bélyegét a neveltetésemre. Lány lett belőlem, még ha nehéz is volt elfogadni. Utólag nagyon hálás vagyok neki, mert összességében csak segíthet rajtad, ha erős és szívós vagy. Ráadásul még versenysportoló is voltam, ami teljesen kizárja a kényeskedést. Tornászként korán megtanultam, hogyan bírhatom engedelmességre a testemet. Rájöttem, hogy muszáj elfogadnom önmagamat, mert aki nem szereti a testét, az nem él boldog életet. Nekünk, nőknek kétszeresen is nehéz megküzdeni önmagunkkal, hiszen bármerre járunk, mindenhol hatalmas elvárásoknak kell megfelelnünk. Ennek ellenére tudatosítani kell magunkban, hogy nem a tökéletes alak a legfontosabb, hanem az egészség.

Hű, ezzel a hozzáállással biztos nem találkoznak túl gyakran a szülővárosodban, Los Angelesben a nők. A „Stupid Girl” című klipedben a Paris Hiltonhoz hasonló lányokat járatod le?
– Ó, nem elsősorban róla van szó. Inkább azokról, akik o- lyanok, mint ő. (nevet) Ahogy mondtad, Los Angelesben é- lek. Lassan úgy érzem magam, mintha cicababák venné- nek körül. Amint kilépek a házból, rögtön szembefut velem egy Barbie baba. Majdnem olyan már ez, mint egy szekta. Mintha mindenki zombivá változott volna, és csak azt tudnák mondani (zombi-hangon mondja): „Vettem egy új Prada-táskát. Itt van a hitelkártyám. Imádom az új cipőmet…” Nagy szar! A legszívesebben rájuk üvöltene az ember: „Hé, láttá- tok a híradót? Tudjátok mennyit szenvednek az emberek a világ másik részén? Dolgoztatok valaha egy percet is?”

– Egyértelmű szavak – ilyennek szeretünk! Akkor biztosan van véleményed azokról a csontsovánnyá fogyott lányokról is, akiket Hollywoodból ismerünk?
– Ezek a dolgok igazán fájnak nekem. Olyan, mintha minden kontroll nélkülivé vált volna. Alig látsz normális embert. Idő közben a média olyan messzire ment, hogy ördögnek kiáltanak ki, ha egy olyan fotó készül rólad, amelyen eszel. Azt mutatnák meg inkább, mennyire szeret engem Carey, az lenne az igazi szenzáció! Ha ugyanis minden a Hollywoodi szabályok szerint történne, a hozzá hasonló szuperpasi csak egy piszkafa Barbie-babával lehetne együtt. És ő mégis olyan lánnyal jár, mint én. Nézzetek ide! Lehetek intelligens, felelősségteljes, és még egy kicsit húsosabb is, mégis ki tudtam fogni magamnak egy ilyen ütős pacákot!

– Ezek szerint tudod, hogy sok lány számára példakép vagy?
– Igen, és ez nagyon jó érzés. Sokáig féltem ettől a szereptől, mert folyamatosan hibáztam. De idő közben azt mondtam magamnak: a lányoknak nem kell feltétlenül olyan életutat befutni, mint nekem. De tanulhatnak a hozzáállásomból. Az életem az én bulim. Az pedig olyan, amilyenné én teszem. A zene pedig itt van hozzá! (és a fejére mutat)

– Esküvő, példaképek… Úgy tűnik, felnőttél – és kicsit nőiesebb is lettél.
– Számomra nem jelent problémát, hogy nőies és csinos vagyok. Habár az utóbbi időben sokan akarták rám sütni az emancipált bélyeget, most jól megzavartam őket azzal, hogy férjhez mentem és még szexis is akarok lenni! De hé, miért is ne lehetne az ember egyszerre szexis ÉS okos? Sokan nem tudják ezt összeegyeztetni, főleg a férfiak. Olvashatom a New York Times-t szexis fehérneműben és magas sarkúban is, nem?

 Hogyan tartod fitten magad?
– Sokat sportolok, főleg bokszolok.
Imádok kesztyűzni!
Ezt a barátaim is tudják.
Olyankor egyszerűen kibújik belőlem a gyerek. Igen, és vannak még nagyon nyárspolgári dolgaim is. Például nem dohányzom.

– Fontos számodra az egészséges étkezés is? Szoktál-e például főzni?
– Valójában én egy 50-es években élt háziasszony reinkarnációja vagyok. A főzés és a sütés a szenvedélyem. Persze azt is szeretném, ha rám főznének, de Carey nem tud. Az esküvői tortánk amúgy egy tésztapor-keverékből készült édességcsoda volt.

– Kemény dolog a felnőtté válás. Neked sikerült: mit kellett volna 13 évesen tudnod, amit most tudsz?
– Tinédzserként az ember nem tudja elképzelni, milyen lesz az élete suli után. Ha hetedikben nem tartozol a nagymenők közé, azt gondolod, belőled soha nem lesz senki. Sokáig voltak félelmeim és komplexusaim – most már tudom, a suli miatt. Ha lesz gyerekem, remélem, tudok majd neki segíteni. A világ olyan nagy, és rengeteg lehetőségünk van, csak általában nem tudunk róla.